Falujárása során több emelkedett gondolatot mondott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A Rákóczifalván elhangzottakból idézek: „A magyar falu merjen álmodni, vizionálni, hogy a jelen nemzedék hagyhasson valamit a jövő nemzedékeire.” Ez egy épületes marhaság, egyetlen fejlett ország sem azért lett sikeres, mert lakosai, vezetői elkezdtek vizionálgatni. Valószínűbb inkább, hogy a miénknél ésszerűbb gazdaságpolitikát folytattak, nem privatizálták el az országukat, nem vezettek be magyar típusú „reformokat” stb. Azt is mondta még a kormányfő, hogy az utóbbi tizenhét évben Magyarország figyelme elfordult a falutól, a vidéktől, de majd most… Kicsit később egy igazi Gyurcsány-féle veretes demagógia: „A pénznél is fontosabb a vidék, a falu lelke, az együtt gondolkodás.”
A község lakossága a jelek szerint nem vette be a sztárproletár panelmondatait: egyvégtében zúgott a jól ismert „Gyurcsány, takarodj!” kezdetű javaslat. A tojásdobálás ezúttal elmaradt, az egyik tüntető szerint azért, mert túlságosan drágák a tojások, ennyit nem költenének Gyurcsányra, meg aztán a rendőrkordon miatt túl nagy a dobótávolság…
A „sikeres” falujárás hamarosan folytatódik.
Menczer Tamás: A Tisza mögött nincs valódi politikai közösség
