Aranyszamár-fesztivál tánccal, bábbal, mesével

Molnár Györgyi
2007. 11. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepeli az Aranyszamár Bábszínház az Újpalotai Közösségi Házban. A három hölgyből álló társulat szombaton kezdődött rendezvénysorozata a hét végéig színes programokkal, mesejátékokkal, diákszínjátszó csapatokkal és kiállítással várja a családokat.
A tíz évvel ezelőtt alakult bábszínházi társulat ma délelőtt tíz órakor Balázs Béla Testvérország című meséjét mutatja be. Az óvodáskorú gyerekeknek szóló előadás a jó és a rossz szembenállását dolgozta fel, ezt mutatja be gyereknyelven. A darab után kuliszszajárásra invitálják a családokat, ahol bepillanthatnak a bábok világába. Holnap a társulat tíz évéből rendezett tárlaton az együttes tagjai kísérik végig a gyerekcsoportokat. A fotók közti sétát zenével és mesével színesítik, s a kiállított képek történeteit is megosztják a nagyérdeművel. A hét végén, a II. Újpalotai Diákszínjátszó Fesztiválon a nagyobb gyerekeké lesz a főszerep. Itt pesti és Pest megyei diákszínjátszó körök bábelőadásokkal, mesejátékokkal, az elmaradhatatlan musicalrészletekkel és táncelőadásokkal versengenek a közönség kegyeiért.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.