Az MDF-et Boross Péter volt kormányfő képviseli a grémiumban. Ő még az Antall-kormány idején felügyelte a szolgálatokat. Elképzelhető, hogy a Laborc Sándor körüli vita végére éppen Boross tesz pontot, hiszen ő és az MSZP-s politikusok támogatása már elegendő a moszkvai KGB-akadémián végzett hírszerző kinevezéséhez. Ismeretes ugyanis, az SZDSZ jelezte, még nem határozott Laborc támogatásáról. Könnyen lehet, hogy a még hezitáló Gulyás József nemmel szavaz vagy tartózkodik. Egyébként a testület állásfoglalásától függetlenül a kormányfő kinevezheti Laborc Sándort az NBH élére, bár arra még nem volt példa, hogy bizottsági támogatás nélkül ez megtörténjen. Szilvásy György titokminiszter mindenesetre tegnap ismét kiállt Laborc mellett. – Változatlanul Laborc Sándor dandártábornok a jelölt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának posztjára – mondta az MTI kérdésére. Többek között azt állította, hogy „Laborc valóban Moszkvában tanult, de az egyetem campusában hermetikusan elválasztották a külföldi hallgatókat az oroszoktól, akikkel semminemű kapcsolat nem jöhetett létre, még egymás nevét sem ismerték”.
Emlékezetes, a Fidesz ellenzi Laborc kinevezését. Orbán Viktor pártelnök még az Egyesült Államokból is üzent. A témához kapcsolódva tegnap hozta nyilvánosságra legfrissebb elemzését a Budapest Analyses.
Továbbiak a 4. oldalon
Felfedte az igazságügyi miniszter az Epstein-videó titkát
