A százat is meghaladhatja a kelet-ukrajnai Donyec-medence Zaszjadko nevű szénbányájában tegnap hajnalban történt sújtólégrobbanás és a nyomában keletkezett tűzvész halálos áldozatainak száma – adta hírül az AFP. Eddig 33 holttestre bukkantak, de több mint 70 bányász sorsa még ismeretlen. Huszonhét munkást kórházban ápolnak, egyikük állapota súlyos. A szerencsétlenség időpontjában 457-en dolgoztak a bányában. A nagy létszámú mentőcsapatnak, amelynek munkáját a hegyi mentőszolgálat is segíti, 350 embert sikerült élve a felszínre juttatni. Nem sok remény van arra, hogy további túlélőket találnak, mert a detonáció a szellőztetőberendezést is tönkretette. Viktor Janukovics ukrán miniszterelnök tegnap a katasztrófa helyszínére utazott.
A Zaszjadko Ukrajna egyik legnagyobb szénbányája, ahol tízezer alkalmazott naponta tízezer tonna szenet termel ki. Az elmúlt években rászolgált az ország legveszélyesebb föld alatti üzemének címére is: sújtólégrobbanás miatt tavaly 13-an, 2001-ben 55-en, 1999-ben pedig 50-en vesztették itt életüket. Az ukrán szénbányákban gyakoriak a balesetek, de Ukrajna függetlenné válása, 1991 óta ez az egyik legsúlyosabb szerencsétlenség.
A hét végén halálos baleset történt a Donyec-medence Lenin nevét viselő szénbányájában is: egy ember meghalt, amikor beomlott az egyik föld alatti járat – írta az Interfax orosz hírügynökség.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
