Háromnapos gyászt hirdetett tegnap Hamid Karzai afgán elnök a keddi véres merénylet áldozatainak emlékére. Az akció az áldozatok számával kapcsolatos ellentmondásos hírek dacára szinte biztos, hogy a legsúlyosabb volt a tálibok bukását követő hatéves időszakban. Az államfő tegnap 41 halottról beszélt, de tovább tartották magukat a több áldozatról szóló hírek is. A merénylet a magyar vezetésű tartományi újjáépítő csoport (PRT) felelősségi körzetét képező Baglán tartományban, a hasonnevű város egyik részében történt, egy német segélyprojekt keretében épített cukorgyár avatásakor, amelyen 17 parlamenti képviselő, a gazdasági bizottság tagjai vettek részt. Közülük hatot meggyilkolt a robbantás, amely így az új afgán elitet érintő legsúlyosabb támadásként is bevonul a történelembe.
Tölli István, a magyar PRT politikai tanácsadója lapunknak elmondta: mind a csoport, mind a városban tevékenykedő civil szervezetek gyorssegélyt nyújtottak a rászorulóknak, így 160 takarót, életmentő eszközöket, gyógyszert és kötszert adtak át. A magyar Külügyminisztérium a civileken keresztül ötmillió forintos gyorssegélyt folyósított. Mint mondta, hivatalos értékelése még nincs a merényletnek, Kabulból azonban megérkeztek a vizsgálatot folytató illetékesek a helyszínre, amely a magyar tábornak helyt adó Puli- Humrival szinte egybeépült Baglan új városrészében található (a kettő közti távolság 15-20 kilométer). A tanácsadó kiemelte: hosszú idő óta először került sor a tartományban ilyen súlyos támadásra, amely az áldozatokból ítélve egyértelműen politikai célokat szolgált, és megrázta az érintetteket, különös tekintettel arra, hogy a politikusok között kormánypártiak éppúgy voltak, mint ellenzékiek. A PRT-ben is érzékelik, hogy a biztonsági helyzet változóban van, ám hogy a merénylet egyértelműen romló biztonsági tendenciát vetít előre, azt még spekuláció lenne kimondani – nyilatkozta.
Az afgán ellenállást vezető tálibok cáfolták, hogy közük lenne a merénylethez, bár a feltételezett öngyilkos módszer rájuk vall. Megfigyelők szerint az sem kizárt, hogy a helyi hadurak akciójáról van szó, az egyik áldozat valaha közéjük tartozott.
A Honvédelmi Minisztérium szóvivője írásban tett nyilatkozatot lapunknak. Eszerint a „Baglán tartomány Baglán városában történt öngyilkos merénylettől függetlenül a magyar PRT biztosítását végző katonai alakulat – együttműködésben az ISAF Északi Régió Parancsnokságával – folyamatosan értékelte, értékeli felelősségi körzetének biztonsági helyzetét. Ezen értékelések alapján tesz intézkedéseket. Már az elmúlt hetekben, illetve hónapokban számos biztonságot fokozó intézkedés történt a Puli- Humriban állomásozó magyar Újjáépítési Csoport biztosító alegysége védelmének fokozására”.
Emmanuel Macron a védelmi kiadások jelentős emelését jelentette be
