Jelentős bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három csomagküldő vállalkozásra a fogyasztók megtévesztése miatt – közölte tegnap közleményében a hivatal. A GVH egy lakossági panasz alapján kezdett vizsgálódni. Ennek során kiderült, hogy két svájci székhelyű csomagküldő cég, az Editions Atlas SA, valamint leányvállalata, a Provea SA a magyar Linea Directa Communications Kft.-n keresztül megtévesztő állításokat közölt az általuk forgalmazott alsóneműkkel, illetve kártyasorozatokkal kapcsolatban. A vásárolni nem kívánó ügyfelek ráadásul csak anyagi áldozatok árán tudták leállítani a meg sem rendelt csomagok kézbesítését, a jogtalan fizetési felszólításokat. Súlyosbító körülmény volt, hogy a két svájci társaság több éven keresztül közölte a megtévesztő hirdetéseket nagy példányszámú napi- és hetilapokban. A GVH a cégekre összesen 10,5 millió forint bírságot rótt ki. Emellett a három vállalkozást eltiltotta az eddigi hirdetési és ajánlási gyakorlat alkalmazásától is.
Politikai földrengés Berlinben: A CDU/CSU nemet mondott a baloldal bírói puccsára + videó
