Demokrata meg Figura

Seszták Ágnes
2007. 11. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Demokratának lenni annyi, mint nem félni. Ahányszor ezt a Bibó-idézetet meghallom, csendes rángás indul el a könyököm felől egészen a bal, majd az arcom jobb feléig. Szegény Bibó nem tudhatta, hogy ez a tisztességes mondat Magyarországon fordított karriert fut be. A demokrata, demokrácia, demokratikus nálunk olyan fogalmak, amelyeknek mostanság semmi, de szó szerint semmi valós tartalmuk nincsen. Demokrata az, aki a leghangosabban állítja magáról, és mindenki antidemokrata, aki nem ő. Újkori hungaricum. A pártok képviselői legsötétebb törvénytelenségeiket adják el vakítóan tiszta demokratikus döntésként, a demokrácia és a törvényesség minden szabályát betartva, a demokrácia elvének maximális tisztelete mellett. Amit pedig az ellenpárt képviselője tesz, az antidemokratikus, a demokrácia minimumának be nem tartása, súlyosan sérti a demokrácia alapelveit – és így tovább a csömörig.
Amikor az MSZP elődpártjának utód-szociáldemokratái oktatják a népet demokráciából, az elsősorban humoros, másod- és sokadsorban pedig szégyellni való.
Valami azért megérintette a nagyérdeműt. Demokratának lenni annyi, mint gátlás nélkül vagdalkozni, ocsmányul beszélni, ha kell, ha nem. Bátor demokrata vagyok, ha beszarinak nevezem a köztársasági elnököt, bukott miniszterelnöknek Orbán Viktort, és ezt nyíltan hirdetem is. A demokrata nem fél, ezért nem érdekli, hogy a parlament törvénybe iktatta: 1956 októberében forradalom volt Magyarországon. Virtigli demokratát nem érdekli a törvény, nem fél, mert nyilasozni meg csőcselékezni a magyar forradalmat sok más demokrata párttársával a háta mögött sokkal egyszerűbb, mint belátni, hogy a kommunisták 1945 és 1956 között pokoli szenvedéseket importáltak Magyarországra. Demokratának lenni annyi, hogy nem félünk hazudni, sőt ha kellően szuggesztíven tesszük, még el is hiszik. Egy demokrata, pláne egy olyan talpig demokrata, aki mint a nép bizalmának letéteményese sokáig képviselte a demokráciát… lefelé…, felfelé…, csak félelem nélküli demokrata lehet.
Így aztán teljesen hihető, hogy egy oktondi biciklista majdnem megölte. Képzeljük el a „figurát”, amint öklével brutálisat vág demokratánk kocsijára, akkorát, hogy abban 320 ezer forintos kár keletkezik. Lehetséges, hogy papírból hajtogatott autó volt, amit az Isten is arra teremtett, hogy egy „figura” leszorítsa az útról. A demokrata ezek után igazoltatni kívánta „figurát”, s mivel az erre nem volt hajlandó, előrántott egy pisztolynak látszó tárgyat, és megfenyegette a „figurát”. Mekkora demokratának kell ahhoz lenni, hogy „játék pisztolyt” tartogassunk a kesztyűtartóban, s ezt ráfogjuk bárkire, aki nekünk nem tetszik! A történetnél azért időzök hosszan, mert a demokrata ma sem érti, mivel vívta ki a közvélemény jeges ellenszenvét. Napi szóváltás autós és biciklis között? Nem ügy! De nem hiheti ezt a rendszer demokratája, akit hajdani főnöki sarzsija örökre a köznép fölé helyez. Pláne egy csúnyaszájú „figura” esetében.
Az affért sokadjára panaszolja fel a közszolgálati televízióban az elviselhetetlenül hörgő és szuszogó riporternek, s a beszélgetésben a biciklistának nincs neve vagy valamiféle megkülönböztető jelzője. Ő a „figura”. A harmadik figuránál ideges leszek. Közszolgálat, pártatlanság, most kéne közbeszólnia Verebes Istvánnak, hogy „hékás, állj már le a figurázással, nem a Heti hetesben vagy”.
De Verebes nem szól közbe: demokraták egymás közt nem félnek. A pisztoly meg a kesztyűtartóban pihen, mostanra kiderült, ölésre is alkalmas. Íme, a lehetséges olvasat: demokratának lenni annyi, mint pisztollyal a kézben nem félni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.