Díjazták a kegyelemről szóló amatőr filmeket

Munkatársunktól
2007. 11. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ünnepélyes díjkiosztóval zárult a XII. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle szombaton. A kegyelem tematikájára több mint ötven pályamunka érkezett, s ezeket a zsűri tiszteletbeli elnöke, Francesco Casetti filmtudós, Buglya Sándor producer, Dér András rendező, Gelencsér Gábor, Lázár Kovács Ákos esztéta és Vidovszky György filmtanár értékelte.
Kísérleti film kategóriában az első díjat a MozgóKépMás-csoport érdemelte ki a Villanás a végtelen időben című alkotással. Fogarasi Gergely a második helyen végzett az Utóirattal, a harmadik helyezést pedig Jávor Bence Mercy, én ezzel mondom el és Ducki Witek Anna csomagja című filmje osztotta meg egymással. A dokumentumfilm kategória első díjasa Csuja László lett a Tram storyval, a második helyezett Kálmán Eszter Citius, altius, fortius című munkája, a harmadik Pleskonics Ildikó Éjvilága. Kisjátékfilm kategóriában csak első díjat osztottak Uhrin Csabának, Lebegés című alkotásáért. A legjobb elsőfilmes rendező Kálmán Eszter lett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.