Egy százalék

Ahhoz képest, ahogy kormányoz, bámulatra méltók az MSZP népszerűségi adatai. Sőt, a tapasztalatok arra intenek, hogy a két nagy párt közötti különbség a valóságban lényegesen kisebb lehet, hiszen a rejtőzködő szavazók körében a szocialistáknak vélhetőleg nagyobb tartalékaik vannak. (Marx abban is tévedett, hogy a lét határozza meg a tudatot.) De legalább az úgynevezett SZDSZ kezd lassan a közjóért végzett tevékenysége alapján őt megillető helyre kerülni. Ezt mutatják a Ki a jobb Gyurcsány Ferenc? című vetélkedő örök második helyezettje, az antipolitikus Kóka János elnökölte párt helyzetéről tudósító közvélemény-kutatások. A szabad demokraták kiesése tovább csökkentené az MSZP esélyeit, mégis végzetes hiba lenne azt gondolni, hogy a Fidesz már különösebb erőfeszítés nélkül is a következő választás borítékolt nyertese. Könnyen lehet persze a jobboldalnak olyan piszok szerencséje, hogy saját teljesítményétől függetlenül, viszonylag alacsony részvétel mellett, hatalmas győzelmet arat (a kétharmados többség ekkor is valószínűtlen).
A teljes politikai osztály hiteltelenné válásának (hol válság van, ott válság van) azonban a polgári szövetség sem találta meg az ellenszerét. Amikor a több mint korrupciógyanús ügyek mocsarában fuldokol, a szocialista párt nem a lehetetlennel, azaz saját tisztára mosásával, hanem az ellenfél besározásával, felelőssége el- és szétkenésével próbálkozik (ezt tette a kormányfő az őszödi beszéd kiszivárgása után is). Márpedig ezt el nem hárítva nemcsak újabb szavazók megnyerése lehetetlen, hanem 2010-es választással mint legrosszabb forgatókönyvvel számolva a mostani, óriásira duzzadt támogatói tábor egyben tartása is egyre nehezebbé válhat a vezető ellenzéki erő számára az idő múlásával. A stratégiai dilemmák átgondolására lenne ideje és alkalma a Fidesznek, hiszen most mégsem az ő háza ég. Az egészségbiztosításról szóló, nyitott kimenetelű koalíciós háborún túl a baloldal vezérének a pártja is egyre több gondot okoz. Fenik már a kést Brutusék, hallani (Lengyel László írása a hvg.hu-n), miközben a rajongója, Debreczeni József mögé bújó Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin előbbi részről nemtelen eszközökkel vívott csatája már a nyílt színen zajlik.
A Fidesz egy győztes népszavazással befolyásolhatja a küzdelmet, de Gyurcsány sorsa mások kezében van. A hitelességéről kialakult képet viszont a polgári párt maga is formálhatja. Nem feltétlenül csak egy új programmal; azzal is, ha a napi botrányokon túl a kormányzás ügyeire fókuszál, és szót sem veszteget az olyan haszontalanságokra, mint az úgynevezett gyűlöletbeszéd elleni törvény. A friss, ropogós és szánalmas adat a gazdasági „növekedés” egyszázalékos üteméről, a mind nyilvánvalóbb lemaradásunk térségbeli versenytársainktól, a beragadt magas infláció, a tovább hízó államadósság, a megállíthatatlanul növekvő társadalmi egyenlőtlenségek az öt éve regnáló koalíció alkalmatlanságának cáfolhatatlan bizonyítékai. Nem az a fő bűnük, hogy hazudnak és lopnak, hanem hogy nem konyítanak a kormányzás mesterségéhez. Valódi reformjaik sincsenek, az általuk felhalmozott irtózatos költségvetési hiányt pedig a hülye is képes az adók, az állami bevételek növelésével lefaragni, mellékhatásként a gazdaságot padlóra küldeni, lefékezni (egy százalék!).
Hankiss Elemér a Népszabadság hét végi mellékletében (Az újságírás dilemmái) arról panaszkodott, hogy a magyar sajtó a rossz valóságot még rosszabbra festi, s ezzel részese a nagy nemzeti önsorsrontásnak. Igaza lehet. De azért, tanár úr, arról ne legyen vita, hogy ez az egy százalék egy nagy nulla! Ennek a kormányzásnak csak alternatívája van.