Változatlan költségvetési folyamatokról tanúskodnak a Pénzügyminisztérium tegnap közzétett államháztartási adatai. Az első 10 hónapról szóló adatsor szerint az államháztartás hiánya főként az adóemelések nyomán megugró bevételek, nem pedig a kiadások csökkentése miatt mérséklődött. A költségvetési szerveknél továbbra sem állt le a költekezés, sőt az idei évre számukra előirányzott 3868 milliárd forint helyett a pénzügyi tárca immár 4142 milliárd forintos kiadással számol. Novemberben a központi szervek 307 milliárd forinttal növelik a kiadásokat, azaz beteljesülni látszódnak azok a gazdaságkutatói figyelmeztetések, amelyek a tavalyi választási évhez hasonló nagyságrendű költekezést jeleztek előre az idei évre is. Az új tartalékolási szabályok szintén nem kényszerítik az intézményeket spórolásra.
A kiadások másik nagy tételét az államadósság után fizetendő kamatok jelentik. Kamatokra október végéig 874 milliárd forintot kellett az államkasszának kifizetnie, s ebben a hónapban további 70 milliárddal nő a kamatteher. A költségvetés adóssága ebben az évben eddig 837 milliárd forinttal gyarapodott. Az államháztartás hiánya ebben a hónapban várhatóan 172 milliárd forinttal duzzad, november végére így a deficit eléri a GDP 5,4 százalékát. Eredményszemléletben a pénzügyi tárca változatlanul 6,4 százalékos deficittel számol a teljes idei évre vonatkozóan.
Hatalmasat léphet előre a fiatalok otthonteremtése, és még az ingatlanpiacnak is jól jön az új hitel
