Főként a Dunántúlon okozott tegnap komolyabb fennakadásokat a havazás, a síkos utakon több jármű elakadt vagy lesodródott. Nemesvámosnál ketten meghaltak egy balesetben, Nagykanizsa közelében fa dőlt egy autóra, amelynek sofőrje életét vesztette. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a távirati irodának elmondta: több mint ötven riasztást kaptak a tűzoltók, a legtöbb Veszprém megyéből érkezett. A 82-es főutat kétszer is le kellett zárni. Veszprémvarsánynál késő délután visszafordították a Győr felől érkező járműveket, mert a bakonyi szakaszon a havazás miatt összecsúszott kamionok torlaszolták el az utat. Zirc és Bakonyszentkirály között reggel egy pótkocsi borult az árokba, hat óráig tartott a kiemelése. Bakonybélen négy busz és három kamion fordult keresztbe a latyakos aszfalton. Dobson úgy tudja: Baranyában, Békésben és Hajdú-Bihar megyében is előfordultak hasonló esetek.
Baranyában tegnap reggelre több helyen útra belógó ágak és bedőlt fák nehezítették a forgalmat, egyes útszakaszokon egy-másfél órára is bedugult a közlekedés többnyire nagyobb járművek, nyári gumival közlekedő autók miatt. Utóbbiakat a legkritikusabb helyeken, mint például Pécsett az árpádtetői szakaszon, vissza is fordították a rendőrök – írta a Baranya Megyei Online. Összefüggő hótakaró csak a magasabban fekvő helyeken, néhol maradt meg, de a csúszós, latyakos utakon téli gumi nélkül nem ajánlatos útnak indulni.
Ma estig is sokfelé várható újabb havazás, hófúvások.
Észak-Korea: Irán mellett állunk, ha megszegik a tűzszünetet
