FHB: csökkenő eredmény

Dénes Zoltán
2007. 11. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén a harmadik negyedévben az FHB Jelzálogbank Nyrt. adózott eredménye 4,1 milliárd forint volt, ami 25,9 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál – közölte tegnap a pénzintézet konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti gyorsjelentésében. A bank harmadik negyedévi adózott eredménye – az előző év azonos időszakához képest – 26,2 százalékkal 1,3 milliárd forintra csökkent. A konszolidált mérlegfőösszeg egy év alatt 539,2 milliárd forintról 592,9 milliárd forintra, 10 százalékkal emelkedett, ami döntően a jelzáloghitel-állomány növekedésének köszönhető. Az adózás előtti eredmény 4,8 milliárd forintot tett ki az első három negyed évben, egy év alatt 36 százalékkal csökkent, a harmadik negyedévi nyereség pedig 1,5 milliárd forint volt, az előző negyedévinél 37,3 százalékkal magasabb. Emlékezetes, hogy 2007 harmadik negyedévében kiemelkedő jelentőségű változás állt be a bank tulajdonosi struktúrájában azáltal, hogy az FHB-ben korábban 54,11 százalékos többségi részesedésű Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. augusztus 29-én értékesítette a tulajdonában álló, ötven százalék plusz egy A sorozatú törzsrészvényállományt. A tranzakció következtében a magyar állam részesedése 4,11 százalékra csökkent, és kizárólag B sorozatú elsőbbségi részvényekben van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.