Földosztás zajlik szocialista módon?

Dénes Zoltán
2007. 11. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.


Egy lapunk birtokába került levél tanúsága szerint az agrártárca egy mai napig meg nem nevezett államtitkárának közbenjárására érvénytelenített állami termőföld-eladási pályázaton az érvénytelenítésből hasznot húzó társaság vezérigazgatója és részvényesei is indultak. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) tavaly 15 értékesítési egységben hirdetett pályázatot az Újfehértóhoz tartozó 470 hektárra, amire 70 pályázat érkezett. A szervezet egy hónappal azután, hogy a helyben lakó gazdálkodókat nyertesnek hirdette ki, érvénytelenítette a pályázatot. Emlékezetes, egy képviselői kérdésre Gráf József agrárminiszter korábban levélben még úgy nyilatkozott, a pályázatot kiíró NFA elnöke saját jogkörében eljárva érvénytelenítette a pályázatot. Az ügy kirobbanása után Gőgös Zoltán államtitkár már arról számolt be, hogy az Agro Citynek mint állattartónak kedveztek, mégpedig a tárca utasítására.
A most birtokunkba került dokumentumok szerint a pályázaton Tarbály István, az Agro City Zrt. részvényes igazgatója, részvényesei, Tarbály Istvánné és Tarbály Attila, illetve Háda Sándor részvényes lánya, Háda Noémi is indult. Az NFA bírálóbizottsága viszont minden esetben a helyben lakó gazdálkodókat hozta ki győztesnek, mégpedig meghatározó, 30-40 pontszámnyi különbséggel. Miután az Agro City részvényeseit vesztesnek hozták ki, a társaság igazgatója, Tarbály István levélben fordult az NFA-hoz, lényegében bírósági perrel megfenyegetve a szervezetet, mégpedig december 11-én úgy, hogy másnap déli válaszadási határidőt szabott.
Az ügy érdekessége, hogy a földalapkezelő például Szolnoki Ferencet éppen december 11-én értesítette arról, hogy érvényes elővásárlási jognyilatkozat nem érkezett a szervezethez, így a pályázat győztesének tekinthető. Miután a cég képviselője találkozott a tárca által eddig meg nem nevezett államtitkárával, december 20-án az NFA – jelezve a tárcának fenntartásait – végül érvénytelenítette a pályázatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.