Mivel a 2007/2008-as női kézilabda-bajnokságnak nem lesz rájátszása, az öt éremesélyes csapat egymás közötti mérkőzései egytől egyig sorsdöntő jelentőségűek lehetnek. De még ezek közül is kiemelkedik a tegnapi DVSC–Győr rangadó, hiszen az otthon remeklő Debrecen fogadta az első számú aranyvárományost, amely százszázalékos teljesítménnyel érkezett. Kezdetben úgy tűnt, különösebb gond nélkül meg is őrizheti e mérlegét, mert magához ragadta a kezdeményezést és az előnyt, ráadásul Triffa Ágnes kapus már a meccs elején rosszul ért talajt, és bokasérülést szenvedett. A pályaválasztó azonban összekapta magát, többször is leindította, saját fegyverével verte a Győrt, 9-8-nál át is vette a vezetést, és szünet előtt még kétszer előnybe került. Az első félidő 16-16-os döntetlennel ért véget, a folytatásban az ETO kapujában Herrt Pálinger váltotta.
Bemutatkozásképpen fogott egy hetest, a másodiknál pedig a kapufa segített neki, az ETO meg is lépett három góllal. A „Lokiban” maradt annyi gőz, hogy 23-23-nál ismét utolérte ellenfelét, de Görbicz Anita ekkor úgy határozott, eldönti a meccset. Gyors egymásutánban négy gólt lőtt – egyet Bradeanu is közé tett –, végül összesen 18-szor vette be a DVSC kapuját. Hirtelen ötgólosra ugrott a különbség (24-29), és bár Pálinger két ziccert is hárított, Latakaite két bombájának is köszönhetően 29-28-ra, majd 30-29-re ismét visszazárkózott a DVSC. De többre már nem futotta. Kell-e mondani, hogy a Győr utolsó három gólját is Görbicz szerezte, a 32-30-as vendéggyőzelemből így árnyaltan fogalmazva is oroszlánrészt vállalt.
Papírforma. A férfibajnokságban lesz rájátszás, de az alapszakasz A csoportjának első helye így is fontos. Ez a tegnapi Pick Szeged–DKSE összecsapáson akár el is dőlhetett, hiszen a hazaiak 34-18-as győzelmet arattak. Igaz, Debrecenben meglepetésre korábban 30-27-re kikaptak. További eredmények: PLER–Százhalombatta 30-22 (A csoport), Balatoni KC–Dunaferr 21-25 (B).
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
