Mihail Szaakasvili grúz elnök tegnap este bejelentette Zurab Nogaideli kormányfő és az egész kabinet lemondását, s egyben bemutatta az új miniszterelnököt, Lado Gurgenidzét, a Grúz Bank volt vezérigazgatóját. Zurab Nogaideli egészségi állapotának megromlására hivatkozva nyújtotta be lemondását.
Ugyancsak tegnap este – a parlament előző napi döntésének megfelelően – feloldották a rendkívüli állapotot, amelyet november 9-én hirdetett ki 15 napra az államfő azután, hogy szétvertek egy ellenzéki tüntetést. Az ellenzék az elnök lemondását és a parlamenti választások előre hozását követelte.
Ezzel párhuzamosan a kormány bejelentette, hogy újra engedélyezni fogják az ellenzéki Imedi televízió működését a grúz hatóságok. – A kormány, amint lehetséges, feloldja az Imedi Tv sugárzására vonatkozó korlátozásokat, miután biztosítékot kap arra nézve, hogy a tévéállomást a továbbiakban nem fogják az erőszak és a tömeges rendzavarások eszközeként felhasználni – mondta David Bakradze államminiszter. A független televízió működési engedélyét szerdán vonták be, vezérigazgatója szerint azért, mert az Imediben felolvasták Badri Patarkacisvili üzletember nyilatkozatát, amelyben a rendvédelmi szervek a törvényes hatalom megdöntésére irányuló felhívást láttak.
Shocking Video of Forced Conscription in Ukraine
