Gyurcsányból nem kérnek

2007. 11. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bortermelő vidékeken régi hagyomány, hogy Márton-napon vagy annak környékén borszentelő ünnepséget tartanak. Villányban szombaton volt a jeles esemény, volt a napnak kijáró eszem-iszom, voltak pohárköszöntők s egyebek. Vérbő legényember ilyenkor még a bőgőbe is beleugrik.
A baranyai településen szokás, hogy a nagy napra nagy embereket is meghívnak, netán magát a miniszterelnököt. Nagy volt a találgatás a vendégek közt az idén is, ki lesz a meglepetés… Sokan Gyurcsány Ferencre tippeltek, ő most nagyon belejött a vidéklátogatásba.
A tippelők zöme azonban tévedett, a miniszterelnök helyett a földművelő Gráf miniszter érkezett. Mindjárt megindultak a találgatások, miért nem Gyurcsány érkezett… A jól értesültek egy része azt hangoztatta, azért maradt otthon, mert a nagy villányi forgatagban lehetetlenség lett volna szavatolni a biztonságát. Tereket, közutakat kellett volna lezárni a – Gerő András szóhasználatával élve – „beszari ember” miatt. Ez az operaházi tapasztalatokat alapul véve annyit tesz, hogy gyakorlatilag az egész kisvárost le kellett volna kordonozni. A biztonságiakon kívül legfeljebb a pincemestert engedték volna be a helyszínre. Egy másik elképzelés szerint azért nem ment el a kormányfő Villányba, mert ő elsősorban nem bor, hanem pálinka szakos, a múlt heti falujáráson is örökké snapszospohárka volt a kezében. A valóságban mindössze az történt, a villányiak nem kértek Gyurcsányból, ezért nem hívták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.