Pontosította a stop.hu internetes oldal azokat a szavakat, amelyeket Illés Zoltán fideszes politikusnak tulajdonított. A portál néhány napja interjút közölt a honatyával, és azt állította, hogy Illés szavai szerint „a Fidesz csak az emberek manipulálására koncentrált”. A híroldal elnézést kért a politikustól, akinek lehetőséget adott gondolatai ismételt kifejtésére. A manipulatív Fidesz-politikát taglaló, Illésnek tulajdonított szavakkal kapcsolatban a politikus az internetes újságnak tegnap elmondta: „Mint minden pártban, így a Fideszben is vannak olyanok, akik végzettségüknél és eddigi tapasztalataiknál fogva inkább a szimbolikus politizálást támogatják. Ugyanakkor minden pártban sokan vannak, így magam is a Fideszen belül, akik a reális dolgokkal való politizálást fontosabbnak tartják, mert ezek oldják meg vagy segíthetik elő az emberek mindennapi gondjainak megoldását.” Illés – a stop.hu által félreértelmezett mondatai szerint – fideszes belső ellenségről beszélt. Ezzel szemben a politikus – a javított verzió szerint – azokat tartja ellenségének, „akik a környezetvédelmet hülyeségnek tartották, nem tartották fontosnak”. Hozzátette: „az a több évtizedes szakmai munka, amit végzek, a Fidesz vezérkara részéről elfogadott és teljes mértékben támogatott, mint ahogy azt Orbán Viktor, Kövér László és Navracsics Tibor több alkalommal ki is nyilvánították”. – Bizalmukat politikai lojalitással viszonzom – tett pontot Illés Zoltán a személyét érintő, párton belüli feszültségeket sugalló viták végére.
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
