Miközben a nyugat-európai tőzsdék lefelé mozdultak, a régióban optimista hangulat uralkodott. Az orosz börze 1,8 százalékos emelkedésének köszönhetően új történelmi csúcson állt meg, míg a legrosszabb eredményt a varsói index produkálta, amelyik gyakorlatilag egész nap csak stagnált. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX már nyitás előtt olyan magasan állt, hogy az azt követő nagyobb esés, majd helyben járás után is 0,16 százalékos erősödéssel, 27 259,72 ponton zárt. Ehhez az átlagosnál jóval alacsonyabb, 13,4 milliárd forintos forgalom párosult.
Az OTP részvényei messze a legkelendőbbek voltak: majdnem nyolcmilliárd forint értékben cseréltek gazdát, miközben árfolyamuk 0,3 százalékkal került lejjebb. A Mol 0,7 százalékkal javult, igaz, az olajtársaságtól szokatlanul, csupán 1,7 milliárd forintos forgalmat bonyolított. A nagyok közül a Magyar Telekom papírjainak árfolyama 0,9 százalékot emelkedett, a Richter-részvények árfolyama pedig stagnált. A nap nyertese a Rába volt, amely egymilliárd forinton felüli forgalomban 5,3 százalékkal jutott feljebb.
A Chelsea egy félidő alatt lerendezte a klub-vb döntőjét s ellopja az Aranylabdát a PSG-től
