Jogaikért tüntettek az újságírók

Munkatársunktól
2007. 11. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint száz újságíró és sajtófotós tiltakozott tegnap délután a Batthyány-örökmécsesnél, amiért szombaton ugyanonnan három újságírót is előállított és rabosított. A sajtó munkatársai az akkor tartott demonstrációról tudósítottak. A tegnapi úgynevezett flashmobot (villámgyülekezet – a szerk.) a sajtósok egymás között, mobiltelefonos üzenetekkel szervezték meg; délután ötkor felvették sárga láthatósági mellényüket, interjúkat, fénykép-, illetve videofelvételeket készítettek. A be nem jelentett demonstrációt a rendőrség ezúttal nem oszlatta föl, és elő sem állítottak senkit.
Tegnap újságírókat és jogvédőket hívott kerekasztal-beszélgetésre Kökényesi Antal, az országos rendőr-főkapitány helyettese. Az eszmecsere témáját a szombati, újságírókat ért atrocitások adták.
Az érdekvédő szervezetek képviselői észrevételeket fogalmaztak meg a két újságíró előállítása és szabálysértési eljárásban történt elmarasztalása kapcsán – olvasható a rendőrség internetes honlapján közzétett közleményben. A résztvevők azt szorgalmazták, hogy a helyszínen feladatukat végző sajtómunkatársak rendelkezzenek újságírói mivoltukat hitelt érdemlő módon igazoló okmányokkal. – A rendőrség pedig megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a közterületeken lefolytatott rendőri intézkedések helyszínén dolgozó újságírók, betartva a törvényes előírásokat, még jobban el tudják látni feladataikat – áll a rendőrség a közleményében.

Pert vesztett a rendőrség. Ki kell adnia a rendőrségnek azt a két belső utasítást, amelyeket korábban nem voltak hajlandók átnyújtani a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezetnek – döntött tegnap jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla. Emellett az ítélőtábla további 24 belső utasítás esetében új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot, amely korábban azokat még visszatarthatónak minősítette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.