Egyre inkább tényként kezelhető, hogy idén az AC Milan brazil labdarúgója, Kaká kapja meg az Aranylabdát.
Adriano Galliani, a milánói klub alelnöke a jelek szerint nem tud titkot tartani, mert a Tuttosport című olasz napilapnak kifecsegte, hogy a Milan teljes vezetése jelen lesz a december 2-i, párizsi gálán, amelyen a 25 éves brazil irányító átveszi majd a sportág legnagyobb egyéni elismerésének számító Aranylabdát. A Bajnokok Ligájában tavasszal csúcsra jutott piros-feketék karmesterét idén már díjazták, a hivatásos labdarúgók nemzetközi érdekvédelmi szervezete (FIFPro) 45 ezer futballista szavazata alapján is őt választotta az elmúlt szezon legjobbjának.
A France Football francia szaklap által 1956-ban alapított díjat, amelynek első nyertese az angol Stanley Matthews, az 1967-es pedig eddig egyedüli magyarként Albert Flórián volt, 2006-ig a legjobb Európában játszó labdarúgónak ítélték oda, most először azonban elméletileg a világ bármely szegletében futballozó labdarúgó megkaphatná. A kitüntetést kilencvenhat szakújságíró szavazata alapján adják át a legtöbb voksot kapott futballistának. Hivatalosan eddig csak az 50 jelölt nevét hozták nyilvánosságra. 2000 óta a portugál Luís Figo (Real Madrid), az angol Michael Owen (Liverpool), a brazil Ronaldo (Real Madrid), a cseh Pavel Nedved (Juventus), az ukrán Andrij Sevcsenko (Milan), a brazil Ronaldinho (Barcelona), illetve tavaly a világbajnok olasz válogatott csapatkapitánya, Fabio Cannavaro (Real Madrid) kapta meg a trófeát.
Már ezen a nyáron elvihet egy újabb Liverpool-játékost a Real Madrid
