Nem lesz meglepetés, a már eddig is fölmerült személyek közül kerül ki az új gazdasági miniszter – ezt a szabad demokraták ügyvivője, Horn Gábor mondta el lapunknak. Hogy mégis kicsoda lesz az, „azzal azt tanácsolom, várja meg a keddet” – mondta a politikus. Annyit azért megnyugtatásul közölt: „nagy meglepetésre nem kell számítani”.
Korábban fölmerült Garamhegyi Ábel minisztériumi államtitkár neve, sőt Szetey Gábor, a kormány személyügyi kapcsolataiért felelős államtitkárának személye is. – Komolytalan – mondta lapunknak egy másik ügyvivő e két lehetséges jelöltről. Mint kifejtette, a két államtitkár nevének „bedobását” inkább az indokolta, hogy úgy tűnjön, van kik közül választani. – Ettől függetlenül elgondolkoztunk azon, hogy mire lennének képesek, de komoly lehetőségként nem merült fel a nevük – közölte forrásunk. Ugyanez a helyzet Szalay-Berzeviczy Attila tőzsdeelnökkel is. Hogy ő ért a gazdasághoz, az nem vitás senki előtt. Van viszont egy nagy „hibája”: egyáltalán nincs jóban Kóka Jánossal, mindezek tetejébe részt vett a Fidesz szellemi holdudvarának idén ősszel tartott kötcsei piknikjén is. Szalay személyét ismerők a tőzsdeelnököt nem tartják fideszesnek, hanem „csak” gazdasági szakembernek, aki azonban – vagy inkább érthetően – nem nézi jó szemmel az országban jelenleg zajló folyamatokat.
Az ügyvivői testület Fodor-féle vonala részére talán elfogadható lenne a személye, ez azonban – úgy tudni – édeskevés. Mindazonáltal Kákosy jelölése meglehetősen komoly kockázatokat is jelent Kóka János számára. – Ha nagyon akarjuk, talán be tudjuk buktatni – mondta egy Kókával nem éppen jó viszonyban álló ügyvivő. Visszakérdeztünk: Kókát, vagy Kákosyt? A válasz persze nem is volt olyan furcsa: ha Kákosy jelölése nem megy át az üt-n (ezt a fodoristák akár tényleg meg is akadályozhatják, hiszen kiegyenlítettek az üt-n belüli erőviszonyok), akkor „az Kóka pártelnöki pályafutásának végét is jelenthetné”.
Kóka János jelöltje, Kákosy Csaba elfogadtatása tehát presztízskérdés a szabad demokratákon belül és kívül is egyre népszerűtlenebb pártelnöknek. – Két dolgot kell mérlegelnünk: ha bukik Kákosy és Kóka, akkor az beláthatatlan következményekkel járna a koalíciót illetően. Ugyanakkor az egy-két százalékunkból nincs mit veszítenünk, akár újraszerveződve el is tudnánk indulni felfelé. 2010-re is gondolnunk kell – nyilatkozta kérdésünkre egy, a párt legszorosabb vezetéséhez közel álló politikus. Vagyis – ellentétben azzal, amit a fentebbi idézetben Horn Gábor mondott – akár meglepetés is születhet az SZDSZ ügyvivőinek keddi tanácskozásán.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
