Tavaly a kukoricabetakarítás kellős közepén az Európai Bizottság (EB) három, a kukorica intervenciós felvásárlásához kapcsolódó korábbi minőségi paramétert szigorított, és egy negyediket is bevezetett. Mindennek következményeként a magyar agrártárca úgy vélte, hogy a hazai kukorica legalább felét eleve elzárják az intervenciós felvásárlás lehetőségétől, ezért november közepén az Európai Bírósághoz fordult, kérve a kukoricára vonatkozó fajsúlykövetelmény bevezetéséről szóló rendelkezés megsemmisítését. Az elsőfokú bíróság tegnapi ítéletében megállapította, hogy a megtámadott rendelkezések azáltal, hogy a kukorica fajsúlyára vonatkozó új minőségi követelményt tizenkét nappal a rendelet alkalmazhatóságának kezdete előtt vezették be, vagyis olyan időpontban, amikor a termelők már elvetették a kukoricát, és a termés fajsúlyát már nem tudták befolyásolni, hátrányosan érintette a termelőket. Ezzel összefüggésben az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy az EB, mivel nem tájékoztatta megfelelő időben az érintetteket a szóban forgó intézkedésekről, megsértette e mezőgazdasági termelők jogos bizalmát, emellett pedig, mivel nem tudta bizonyítani, hogy a fajsúly érdemi kritérium lehet minőségi szempontból, megsemmisítette az erre vonatkozó rendelkezést.
A minőségi kritériumokról szóló vita közben jelképessé vált, mert röviddel a rendelet megjelenése után az EB a kukoricaintervenció lépcsőzetes megszüntetése mellett döntött. Eszerint 2009-re nullára csökken az átvehető kukoricamennyiség. A termelők idén azért még felajánlhatnak intervenciós készletezésre másfél millió tonna kukoricát, jövőre pedig 700 ezer tonnát. A bírósági döntés azért is tekinthető jelképesnek, mivel a piac oly mértékben megváltozott, hogy a fent említett felajánlások is elmaradtak, tekintettel arra, hogy a tavalyi ár kétszeresét is megkaphatják a kukoricáért a termelők. Érdekességként jegyezhető meg, hogy az állattartókat csődhelyzetbe sodró kukoricaár úgy alakult ki, hogy közben mintegy nyolcmillió tonna kukoricát tudott az unió a korábbi évek intervenciós készletezésének köszönhetően a piacra dobni. Enélkül nyilvánvaló, hogy az árak még a mainál is erőteljesebben növekedtek volna.
Észak-Korea: Irán mellett állunk, ha megszegik a tűzszünetet
