Kétfordulós meseregényíró pályázatot hirdetett az MR1-Kossuth rádió művészeti produkciós szerkesztősége november elején. A felhívás az óvodás korosztályt megcélzó, igényes irodalmi anyagra épülő, folytatásos mesesorozat koncepciójának kidolgozásáról és irodalmi alapanyagának folyamatos előállításáról szól.
A pályázat első körében a projekttervet kell elkészíteni, amelyben szerepelnie kell a pontosan leírt és meghatározott dramaturgiának, azaz a történet karaktereinek, helyszíneinek, a cselekménybonyolítás, zenehasználat módjának és funkciójának, valamint az epizódok tagolásának. Emellett tartalmaznia kell három, négy vagy öt epizód részletes forgatókönyvét. Ezek mindegyike egyenként körülbelül tizenöt perc hosszúságú lehet. A pályázat kiírója a felhívásban kiemelte, hogy a tervnek az iskolákban használatos pedagógiai irányelvekre kell épülnie, mégsem oktatási koncepciót várnak a jelentkezőktől.
A december elsejéig beadott pályaműveket a gyermekirodalomban jártas alkotóktól várják, de írói műhelyek is jelentkezhetnek. A koncepció mellé a szerzők szakmai önéletrajzát is csatolni kell. A „Mese-ovi” címen feltüntetett pályázatot december 14-ig bírálja el a Kossuth adó főszerkesztője által felkért bírálóbizottság.
További százmilliárd forint az élelmiszeripar fejlesztésére
