Kettéroppant egy magyar hajó

Vasércet rakodtak arra a magyar tulajdonú hajóra, amely tegnap reggel a Duna regensburgi szakaszán megroppant a teher alatt, és középső része víz alá került. Por ömlött szét a folyó felszínén, amit először olajnak véltek, valójában a szállítmányból származott.

Urbán Péter
2007. 11. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Környezetszennyezés nem történt, a Regnitz nevű hajóból nem olaj ömlött a vízbe, hanem vasércpor – tájékoztatta lapunkat Kruppa Ferenc, a Fluvius Hajózási és Szállítmányozási Kft. ügyvezetője. A cég munkatársa és egy szakértő tegnap utazott Regensburgba, hogy kivizsgálják az eseményt. A rakodást a kikötő dolgozói végzik, de a hajós irányítja a munkát, elképzelhető, hogy ő hibázott. Tavaly vizsgálták a jármű műszaki állapotát, akkor rendben találták. Egyelőre nem tudni, mekkora a kár, később derül ki, hogy a hajó miként viselkedik a vízen.
A balesetben nem sérült meg senki – tudta meg a távirati iroda. A regensburgi rendőrség szóvivője is a leghatározottabban cáfolta azokat az értesüléseket, hogy a baleset következtében több száz liter olaj ömlött volna a folyó vizébe. Kora reggel, öt óra után kezdték a vasércet a teherhajóba rakodni, két órát szántak a munkára. A fedélzeten már nagyjából 400-600 tonna volt az áruból, amikor a hajó közepe a jelentős súly alatt meghasadt. Az előzetes vizsgálatok alapján úgy tűnik, szakszerűtlenül rakodtak. A kikötői hatóságok hozzáláttak a szerencsétlenül járt hajó kiemeléséhez, a munkálatokhoz különleges darukra volt szükség, a mentés késő estig eltartott. Nem fiatal hajóról van szó, 1959-ben bocsátották vízre, jelenlegi értéke nagyjából 300 ezer euró lehet. A szerencsétlenség okát vizsgálják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.