Kovács Ágit két évre is eltilthatják

Olimpiai és világbajnok úszónőnk, aki október 30-án a Magyar Antidopping Csoport közleménye szerint „doppingvétséget megalapozó magatartást” tanúsított, tegnap reggel a Nap-keltében úgy fogalmazott, hogy félrevezették őt az ellenőrök.

Munkatársunktól
2007. 11. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emellett lapunknak is eljuttatott közleményében elismerte, aláírt egy lapot, amelynek címe: Nyilatkozat doppingmintavétel megtagadásáról. Azon a bizonyos reggelen Kovács nem tudott elegendő mintaanyagot adni, majd ennek produkálása helyett elment Roger Moore fogadására, aki UNICEF-nagykövetté kérte fel őt. Tiszeker Ágnes, a MACS ügyvezetője jogszabályi megkötésre hivatkozva részletesen nem nyilatkozhatott, de érdeklődésünkre elmondta, nem minden úgy történt, ahogy a sportoló emlékszik rá. Tiszekert az este folyamán Turi György, Kovács edzője „viszontcáfolta”. A Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottsága kedden tárgyalja az ügyet, de az utolsó szót a Sport Döntőbíróság (CAS) mondhatja ki. Ha csak a tényeket mérlegelik, a klasszist két évre is eltilthatják.
Részletek a 20. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.