Lopás és rongálás miatt indított eljárást a rendőrség a XVI. kerületi transzformátorház tegnapi leégése miatt – tájékoztatta lapunkat Unger Pál alezredes, a BRFK sajtóügyeletese. A kár meghaladja a százmillió forintot, a pontos értéket majd az elektromos művek szakembere állapítja meg. Valószínűleg az üzemzavarok idején működésbe lépő tartalék transzformátor réztekercseit akarták megszerezni az ismeretlen elkövetők. Gázhegesztő pisztollyal próbálták megfúrni az épületet, ennek következtében kigyulladt a hűtésre szolgáló olaj – közölte a távirati iroda. Ebből az anyagból egyébként vittek is el a tolvajok. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Legutóbb pénteken a Somogy megyei Jutában eresztettek le kétszáz liter olajat egy áramátalakító épületből, többmilliós kárt okozva ezzel. Augusztusban egy egész banda bukott le, amikor egy közúti ellenőrzés során két járművükben megtalálták az összesen 2000 liternyi folyadék tárolására alkalmas tartályokat. Ők nagyjából 400 millió forintos kárt okoztak kétéves garázdálkodásuk alatt. Az ország egész területén lopták a trafóházak olaját, amelyet üzemanyagként orgazdákon keresztül értékesítettek.
A fővárosi Szent Imre Kórház területén is kigyulladt egy transzformátorállomás, miután felrobbant az egyik kábelfej. A tűzoltók hamar eloltották a lángokat, az intézmény működésében nem keletkezett zavar.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
