(Újvidék)
Többé nem elégednek meg a vajdasági magyarok az ígérgetésekkel, amikből később semmi sem valósul meg. Ezúttal konkrét eredményeket várnak támogatásukért. A Demokrata Párt szerint azonban a magyaroknak úgy- sincs más, akire szavazhatnának, hiszen végül a két nagy jelölt – a jó és a rossz, azaz a demokrata és a radikális – között dől el a választási verseny.
Nincs kizárva azonban, hogy a most januárban megtartandó elnökválasztásokon lesz más jelölt is, akire a magyar kisebbség – de lehet, más kisebbségek is – nyugodt szívvel voksolnának. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) parlamenti képviselője a minap bejelentette, hogy a négy vajdasági magyar párt közös elnökjelöltet állít. Nyilatkozatával megelőlegezte ugyan a másik három vajdasági magyar párt beleegyezését, mert négypárti megbeszélés és megállapodás e kérdésben még nem volt.
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége biztosan igent mond a magyar jelöltre, hiszen a kezdeményezés éppen e párt vezetőjétől, Páll Sándortól származik, aki annak idején az óbecsei négyes csúcson vetette fel az ötletet, ám akkor a többiek még nem foglaltak egyértelműen állást róla. De nem is utasította el senki. Páll akkori indoklása szerint azért lenne jó egy magyar jelölt, mert az elnökválasztások első menetében a szavazatok számával lemérhetnék pártjaik támogatottságát, tehát azt, hogy mekkora politikai súllyal rendelkeznek. A második fordulóban pedig a vajdasági magyarok pártjai alkupozícióba juthatnának. Csakis akkor támogatnák a demokrata párti jelöltet Borisz Tadics jelenlegi államfő személyében, ha azért a
támogatásért benyújthatnák a „számlát”, amelynek kiegyenlítésére már amúgy is megvan az – eddig be nem váltott – ígéret a demokraták részéről. A VMSZ tételesen fel is sorolta a kormánynak (a koalíció legerősebb pártja a Demokrata Párt) a magyar kisebbség iránti tartozásait.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) vezetősége a hét végén tűzi napirendre a kérdést, tehát érdeklődésünkre Ágoston András pártelnök még nem tudott választ adni, hogy a VMDP milyen álláspontra helyezkedik a közös elnökjelöltre vonatkozó javaslatról. A délvidéki Magyar Polgári Szövetség nem túl lelkes támogatója a kezdeményezésnek.
A kezdeményezés e korai szakaszában konkrét nevek még nem hangzottak el – legalábbis nyilvánosan nem –, hogy ki lehetne a közös jelölt, aki mind a négy párt számára elfogadható lenne. Csak egy utalás volt arra egy VMSZ-es tisztségviselő részéről, hogy e személynek nem kell feltétlenül politikusnak lennie, lehet független értelmiségi is, illetve inkább az.
Egyébként Vajdaság tartománynak is lesz külön jelöltje a szerbiai elnökválasztásokon.
Emmanuel Macron a védelmi kiadások jelentős emelését jelentette be
