Első ízben zárta a kereskedést egy magyar cég a világ vezető tőkepiacán, a New York-i Értéktőzsdén (NYSE), amelynek főbejárata felett ez alkalomból hétfőn magyar zászló lengett. A kereskedés végét jelző harangot helyi idő szerint délután négykor szólaltatta meg Thilo Kusch, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese. A New York-i tőzsdén első közép-európai vállalatként megjelent és máig egyedüli magyar cégként jegyzett Magyar Telekomot abból az alkalomból érte a megtiszteltetés, hogy tíz éve, 1997. november 14-én vezették be a tőzsdei kereskedésbe – tette közzé az MTI.
A hétfői kereskedés ünnepélyes zárásán részt vevő Förhécz Krisztina, a befektetői kapcsolatok osztályvezetője elmondta, hogy alapvetően intézményi befektetők – befektetési alapok és bankok, valamint biztosítók – érdeklődnek Amerikában a Telekom-részvények iránt. A New York-i tőzsdei jelenlét azért jelent nagyon széles körű befektetői bázist, mert a jegyzés szigorú követelményei nagyobb bizalmat teremtenek a cég iránt – áll a Magyar Távirati Iroda jelentésében. A magas követelmények nagyfokú átláthatóságot nyújtanak a befektetőknek. Mint mondta, továbbra is az a céljuk, hogy a Magyar Telekom jelen maradjon a New York-i tőzsdén, és minél több amerikai befektető számára legyen vonzó célpont.
Halló, itt Brüsszel
