Megkezdődött a népszavazási kampány

A szociális kampánykörút első helyszínéül a budapesti belvárosi vásárcsarnokot jelölte ki a Fidesz. Rogán Antal itt arról beszélt, hogy a népszavazás önmagában nem megoldás, de azzal egy új politika kezdődhet.

Pilári Darinka
2007. 11. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vásárcsarnok jelképes helyszín, kifejezi, hogy a népszavazás rólunk, hétköznapi emberekről szól – kezdte beszédét körülbelül száz ember előtt Rogán Antal, a budapesti Hold utcai Vásárcsarnokban. A szociális népszavazási kampány első állomásán az V. kerület polgármestere hangsúlyozta: a népszavazás a figyelemfelkeltés eszköze, önmagában nem a megoldás. Ezek után arra van szükség, hogy új politikát kezdjünk – jelentette ki Rogán Antal. Emberi, gazdasági és demokratikus válságról beszélhetünk ma – mondta a polgármester.
Hegedűs Zsuzsa szociológus arra hívta fel a figyelmet, hogy egy modern demokráciában az állampolgárok nem adhatják át a döntést senkinek. – Senki nem hozhat olyan döntést a társadalom ellen, amit az nem akar – tette hozzá.
*
A rendezvényen felszólalt Jókai Anna írónő is, aki azt kívánta nyomatékosítani, hogy cselekvő hazafiasságra van szükség, amiben az emberek szólnak érdekeikért.
Tarlós István, a szociális népszavazási kampány vezetője a referendum jelentőségét abban látja, hogy annak súlya egyenrangú az írott törvénnyel. „A népszavazás közvetett üzenete, hogy a társadalmi szolidaritás az állam kötelessége, illetve hogy hazánkban következmények nélkül nem lehet bármit megtenni.” A tegnapi kampányhelyszín után további rendezvények lesznek Budapest összes kerületében, vidéken és százhúsz kistelepülésen is, ahol támogató aláírásokat gyűjtenek.

Negyven százalék szavazna. Tíz emberből négy menne el olyan népszavazásra, amelyen „a közelmúltban felmerült kérdésekről” lehetne véleményt nyilvánítani – derült ki a Medián közvélemény-kutató legújabb felméréséből. Ekképp ma még az is kétséges, egyáltalán érvényes lenne-e a népszavazás. Ezzel az arány visszaállt a korábbi, januári állapothoz, amikor szintén négyen válaszoltak úgy, hogy szavaznának. A közvélemény-kutató emlékeztetett arra, hogy a harmadik köztársaságban megtartott népszavazások során egyedül a négyigenes referendum idején ment el szavazni a választóknak legalább a fele. A megkérdezettek közül tízből nyolc ismerte a Fidesz, négy pedig Gyurcsány Ferenc kormányfő népszavazási indítványait.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.