Októberben az egy évvel korábbival összehasonlítva 9,5 százalékkal emelkedett a regisztrált álláskeresők száma, így a múlt hónap már 412 837 álláskeresőt tartottak nyilván – közölte tegnap az Állami Foglalkoztatási Szolgálat. Az intézet kimutatása szerint továbbra is óriásiak az eltérések az országon belül: a legkevesebben Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében keresnek munkát, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében viszont minden ötödik aktív ember munka nélkül van. Az álláskeresők országos átlaga jelenleg eléri a 9,4 százalékot az aktív népességhez viszonyítva.
A munkanélküliek számának megugrását Soós Adrianna, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgató-helyettese a távirati iroda tudósítása szerint azzal indokolta, hogy több inaktív személy regisztráltatja magát, valamint hogy kifutóban vannak a korábbi európai uniós támogatással megvalósuló képzési programok. Hazánkban jelenleg 66 900 külföldi állampolgár dolgozik legálisan. A foglalkoztatás növelése érdekében a Szociális és Munkaügyi Minisztérium úgynevezett Zászlóshajó-programot indít azokban a kistérségekben, ahol az ország legkedvezőbb helyzetű településeivel összehasonlítva tízszeres mértékű a munkanélküliség.
Az élőmunkát sújtó magas adóterhek miatt a hazai gazdaságkutató intézetek nem számítanak javulásra a foglalkoztatásban. Az elvonás mértéke hazánkban jövőre sem csökken, a közép- és kelet-európai országok közül csupán Szlovéniában lesznek magasabbak az élőmunka után fizetendő adók. A meghirdetett elbocsátások miatt a költségvetésben foglalkoztatottak száma a következő hónapokban várhatóan tovább csökken, elsősorban a közigazgatás és a társadalombiztosítás területén. A versenyszféra létszámváltozása nagyon eltérő: míg a gazdasági és pénzügyi szolgáltatásokban tovább növekedhet a foglalkoztatás, a mezőgazdaságban, az építőiparban és más, alacsony bérezésű ágazatokban további leépítésekkel kell számolni.
Magyar Péter tombol a kudarcos kongresszus miatt
