Bár ön ismert szuverén véleményének gyakori hangoztatásáról, mégis, ez a saját ötlete volt? – kérdeztük Tóth Károlytól.
– Igen, az én önálló indítványomról van szó. Amikor megjelent az egészségbiztosítási törvénytervezet, akkor határoztam el, hogy benyújtom.
– A pártvezetéssel informális módon azért csak egyeztetett a tervbe vett akciójáról, nem?
– A képviselőcsoport vezetését és az egészségügyi munkacsoportot értesítettem előzetesen.
– Pontosan mi is áll a módosító indítványában?
– A magyar egészségügy régóta esedékes reformját valósítjuk meg, amelyet amúgy a Fidesz-kormány kezdett meg annak idején. Az egymással versengő, üzleti alapon működő biztosítók által finanszírozott ellátási rendszer teljes szemléletváltást eredményezhet. A hatékony orvos–beteg kapcsolathoz innentől kezdve nem lesz szükség a vizitdíjra és a kórházi napidíjra, mint fontos szemléletformáló eszközökre, hiszen tényleges biztosítási elven nyugszik majd az új szisztéma. Amúgy minden szakmai kamarának és a parlamenti ellenzéknek is egyet kell majd értenie a kezdeményezésemmel, amelyet persze még lehet csiszolni, ha szükséges.
– Azért azt elismeri, hogy ezzel jórészt okafogyottá teheti a Fidesz kezdeményezte népszavazást?
– Ez nem volt célom, ám az tény, hogy az ellenzéki párt referendumával nem értek egyet, ugyanis azt nem lehet megkérdezni az emberektől, hogy akarnak-e fizetni vagy sem. Az ilyesmiről a parlamentnek kell döntenie.
– Mire számít, hiszen Gusztos Péter szerint az ön javaslata egyelőre komoly fenyegetést nem jelentő önálló képviselői indítvány, az SZDSZ pedig nem hajlandó támogatni egyetlen olyan módosító javaslatot sem, „amely az eddig megtett reformintézkedések lényegi elemeihez képest visszalépést jelent”!?
– Nem vagyok MSZP, se Napóleon, Gusztos Péter sem a Szabad Demokraták Szövetsége. Azért remélem, az SZDSZ-ben is belátják, hogy az általuk delegált miniszter asszonynak, Horváth Ágnesnek igaza van: a pénztárak el tudják látni majd a hatékony betegirányítást.
Bezárta a lakásába, majd megerőszakolta a kínai férfi a 16 éves gimnazistát Debrecenben
