Nem lesz komolyabb sorbaállás az ügyfélszolgálatokon a jövő évi gázártámogatás folyósítása miatt – jelentette ki tegnapi tájékoztatóján Molnár Gábor, a Magyar Gázipari Egyesülés elnöke. A szakember hangsúlyozta: az idén támogatásra jogosultaknak újra kell igényelniük a támogatást. Így nyílik lehetőség ugyanis az esetleges változtatásokra a tavalyi állapotokhoz képest (kereseti arányok vagy a család létszáma), erre ugyanis év közben nincs lehetőség. Az elnök kiemelte, akik a jövő évben állami segítséghez akarnak jutni, azoknak még az idén el kell küldeniük az igénylőlapot a Magyar Államkincstárhoz.
Mint ismert, 2008-ban a legalacsonyabb, köbméterenként 40,12 forint támogatással járó kategóriába jövőre azok a családok tartoznak, ahol fejenként 57 ezer forintnál kevesebb az egy főre jutó kereset. A második kategóriába azok kerültek, akiknek a jövedelme nem több, mint fejenként 71 250 forint: nekik 32,83 forint jár. A harmadik csoport jövedelmének felső határa 85 500 forint, míg a negyediké
99 750 forint. A két legfelső kategóriába tartozók a tavalyinál kisebb támogatást kapnak: a harmadik csoport 22, a negyedik pedig 14,5 forintra jogosult köbméterenként.
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
