(pereskedjünk-e )

Én nem tudom, hogy a hal fejének és farkának viszonya – már ami a bűzt illeti – annyira egyértelmű-e, miként a mondás tartja. Ma büszkén és bátran elmondhatjuk: politikailag annyira megújultunk, hogy az országot nem a párt, hanem a KISZ élcsapata irányítja, s ez az irányítás ismét felvillantotta előttünk a béka alfelét az erkölcs terén, pedig – legalábbis, ami a tisztességes üzleti magatartás és meggazdagodás módozatait illeti – vágyakozva emlékezhetünk Kádár apánk legendás puritánságára. Szóval, büdös van odafent. Lentebb pedig az életrevalóság követlen jele, ha valaki fentiekhez méltón csalni, lopni és hazudni tud. Ma a dörzsöltség a legfőbb erény. A magyar dörzsöltség nem függ össze az ésszel, netán az üzleti tehetséggel; bunkóság, felelőtlenség árad belőle, ami rég elölte már az erkölcsi létezés és egymáshoz való viszony legfontosabb alapelemét, a bizalmat. A dörzsölt magyar nem fizet adót, nem vonul börtönbe, inkább elmebeteg lesz, csak olyan szerződést köt, amit nem tart be, hitelezői elől elrejtőzik, ígér, de sohasem fizet, hat mobiltelefonja van, de nem érhető el egyiken sem, csak a hetediken, amelynek a számát csak maga ismeri.
Nézzünk egy életből vett példát.
Néhány hónappal ezelőtt hírt adtam arról, hogy egy barátom könyvét háromszor kalózkiadásban bocsátotta közre valami ismeretlen kiadó, a tranzakcióból kifelejtve a szerzőt és minden érintettet, csak a nevüket hagyta meg az utánnyomott példányokon. Azóta megjelent a negyedik kiadás is, honorárium, s egyéb szerzői jog szóba se jött. Ez természetesen nem egyedi eset. Nézzük, mi történik akkor, ha a szerző képes felderíteni a szellemi kalóz kilétét, sőt félévi „fejvadászat” után személyes kontaktusba is kerül vele. A kisemmizett szerző méltatlankodva felelősségre vonja az illegális kiadót, aki erre átöleli és barátian emígy csitítja:
„Drága uram! Nyugodjon meg, ne csináljon ebből a semmiségből nagy ügyet. Örüljön inkább a sikernek, hogy a negyedik kiadást is megérte a könyv. Hogy bírósághoz fordul? Tegye. Pereljen be. Perelni minden állampolgárnak joga van. De gondolkodjon! Ön intelligens ember, hiszen kelendő könyvet írt, lehet némi fogalma a bíróságok gyakorlatáról. Egy ilyen piti ügy minimum három év, ha szerencséje van. Én tíz esztendeje csinálom ezt a szakmát, tudom, mit beszélek. Magát beidézik, ki tudja, hányszor… Megy reggel kilencre engedelmesen, hiszen az igazát keresi. Ott üldögél a folyosón, az ügyvédem pedig kiment engem, elnapoltat, annyi a vírus manapság, nekem meg vacak az immunrendszerem, folyton megbetegszem. Ha maga is ügyvédet fogad, három év alatt kifizet neki úgy kétszázezer forintot, ezért szépen megírja a fogalmazványokat, bejár magával a bíróságra, én meg otthon fekszem betegen, ki tudja. Ilyen piti polgári peres ügyekben nemigen vezetik elő az embert. Mondjuk három év alatt megszületik az ítélet, ön megnyeri a pert, nem vonom kétségbe, hiszen tényleg én adtam ki a könyvét suttyomban, erről nincs is mit mondanom, megítélnek önnek maximum ötszázezer forintot, de ezzel talán nagyot is mondtam. Ebből kétszáz már elment ügyvédre. Én pedig részletfizetést kérek, mert szemlátomást nyomorgok, mondjuk úgy tíz évre, mivel olyan ügyvédem van, hogy a bíróság kénytelen belátni, hogy egy összegben fizetni képtelen vagyok. Ön nem fiatal már, ki tudja, megéri-e ezt a tizenhárom évet. Bár adná az Isten. De jót tesz a szívének a pereskedés, a huzavona? Inkább csapjon a tenyerembe, adok magának százezret zsebből. Tíz éve csinálom a szakmát. Így mindketten jól járunk, és a barátságunk sem lesz oda. Ne látja? Én egyenes ember vagyok. Itt a kezem.”
Hogy ez a magatartás és ez a szöveg egyedi-e vagy felvett tartozéka a magyar üzleti erkölcsnek, én nem tudom…