Röviden

MN
2007. 11. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kerületi rendőrnél volt a vipera
A fővárosi kerületek közrendvédelmi osztályairól gyűjti össze a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) saját csapaterőit, amelyeket akár a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) osztagai mellett, tüntetéseknél vetnek be. Az egyik ilyen alegység tagja volt az az őrmester, aki ellen fegyelmi eljárás indult, mert október 26-án egy viperát ejtett a földre. (MN)

Révész megdicsérte az ügyészséget
Az ügyészség komoly munkát végzett, hogy be tudta azonosítani azt a bukósisakos, azonosító szám nélküli rendőrt, aki engem bántalmazott, de sajnálatos, hogy sok, nálam súlyosabban megsérült áldozat esetében eddig nem jutottak el – nyilatkozta az MTI-nek Révész Máriusz (Fidesz). A képviselőt tavaly október 23-án összeverő rendőr kilétét – mint azt megírtuk – egyévi nyomozás után a Központi Nyomozó Főügyészségnek feltehetőleg sikerült megállapítania. (P. T.)

Együttműködő szakszervezetek
Hat közoktatási szakszervezet együttműködési megállapodást kötött az erőteljesebb érdekérvényesítésért. A Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, az alakuló Oktatási Vezetők Szakszervezete, valamint az Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete a jövőben legalább kéthavonta, de aktuális események esetén három napon belül közösen egyeztetnek. Az érdekképviseletek első körben a jövő évi költségvetést bírálták egységesen, szerintük ha azt a jelenlegi formában fogadják el, a magasabb energia- és dologi kiadások miatt újabb intézmény-összevonásokra és elbocsátásokra kell számítani. (B. Á.)

Drávapiskiről Budapestre gyalog
Számos aggálya van Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszternek a vakok és gyengén látók Drávapiskin tervezett rehabilitációs központjával kapcsolatban, ezért arra kéri a Vakok és Gyengén Látók Közép-magyarországi Regionális Egyesületét, hogy dolgozzanak ki új terveket – olvasható a miniszter levélében. Egy tipikus szegregált intézményt hoznának létre, ami ütközik a fogyatékos személyek jogairól szóló törvénnyel – írta. Drávapiski polgármestere (az SZDSZ korábbi tagtoborzási botrányának főszereplője), Mali Zoltán tiltakozásul gyalog indult Budapestre tegnap. (MTI)

Aggályos Leader-alakulások
Úgy szervezték meg a Leader-akciócsoportokat, hogy kihagytak belőlük mindenkit, aki nem a kormányoldalon volt – vélekedett tegnap Brüsszelben, az Európai Parlamentben a keleti országrész négy helységének polgármestere, Arnóth Sándor (Püspökladány), Kiss Attila (Hajdúböszörmény), Szegi Emma (Kaba) és Tasó László (Nyíradony). A fideszes városvezetők De Blasio Antonio EP-képviselő meghívására szakmai programon vettek részt az unós intézményekben. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.