Meghaladta tegnap a 3100-at Bangladesben a Szidr ciklon halálos áldozatainak száma – adta hírül az AFP. A végleges szám várhatóan ennél nagyobb lesz, mivel a viharban utak is megsemmisültek, így vannak területek, ahol még nem kezdődött meg a mentés. A Vörös Félhold helyi szervezete szerint akár tízezer életet is követelhetett a ciklon, más források tizenötezer lehetséges áldozatról írtak.
Tegnap a katonaság és a segélyszervezetek megpróbálták eljuttatni segélycsomagokat a rászorulóknak, ám az utak rossz állapota nehezíti a szállítást. Nemcsak éhínségtől tartanak a szakemberek, de az ivóvíz hiánya is gondot okoz. Az Európai Bizottság és az Egyesült Államok együttesen mintegy 730 millió forintnak megfelelő anyagi segítsége mellett Szaúd-Arábia királya, Abdullah tegnap százmillió dollárt (17,3 milliárd forint) ajánlott fel a bajba jutott országnak.
Időközben több mint hetvenen haltak meg az egy hete tartó heves esőzések okozta áradásokban Pápua Új-Guinea keleti részén, további 50 embert eltűntként tartanak nyilván – adta hírül a távirati iroda. Az árvíz mintegy 450 házat elmosott, utak, hidak mentek tönkre, termőföldek kerültek víz alá – közölte David Terry rendőrségi szóvivő. Az egészségügyi hatóságokat most a járványos betegségek és az éhínség terjedése aggasztja, a halottak száma pedig várhatóan még növekedni fog. Az esőzéseket a Guba nevű trópusi ciklon váltotta ki.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
