Sólyom védi a vasutat

Sólyom László erős jogosítványokkal rendelkező, az ENSZ égisze alatt működő környezetvédelmi szervezet létrehozását javasolta tegnap egy több államfő részvételével rendezett konferencián, Budapesten.

Munkatársainktól
2007. 11. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Köztársaság elnöke kijelentette: szerte a világon érezhető, hogy környezetvédelmi ügyekben a politika mindinkább a tudomány eredményeire épít, és a gazdaságban üdvözlendő módon megindult a zöldiparágak versenye is. Sólyom László sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „Magyarországon további erőműveket (mint például a Szerencsre tervezett szalmaégetőmű – a szerk.) építenek és terveznek ahelyett, hogy az energiahatékonyságra és
-takarékosságra koncentrálnának”. Nehezményezte azt is, hogy hazánkban a közútfejlesztés előnyt élvez a vasúttal szemben.
Több száz ember tiltakozott nagygyűléssel és fáklyás felvonulással tegnap Karcagon a Karcag– Tiszafüred vasúti szárnyvonal bezárása ellen. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke úgy fogalmazott: megengedhetetlen, hogy egy törpe párt éppen lelépő minisztere vezényelje le a vidéket lehetetlen helyzetbe hozó reformintézkedéseket.
Továbbiak a 2. és az 5.,
vezércikk a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.