Megszavazta a rendkívüli állapot feloldását tegnap a grúz parlament. „Az ország már nincs veszélyben, ezért nincs szükség a rendkívüli állapot meghosszabbítására”, indokolta meg a döntést Nino Burdzsanadze parlamenti elnök, Mihail Szaakasvili államfő szövetségese. Így ma helyi idő szerint este hét órától helyreállítják a normális rendet Grúziában.
A helyzet ennek ellenére sem nevezhető normálisnak. A döntést megelőzően ugyanis egy bíróság elrendelte a Szaakasvili ellen forduló, az elnököt megvádoló, ezzel a rendkívüli állapot kihirdetését eredményező tiltakozásokat generáló, jelenleg kiutasítása után Münchenben tartózkodó Iraklij Okruasvili volt védelmi miniszter őrizetbe vételét, illetve megvonták a hatalommal szemben egyedül kritikus Imedi televízió működési engedélyét. A cél érezhetően az, hogy a január 5-re kénytelen-kelletlen kiírt elnökválasztásokig ez a hang hallgasson. Tombol a cenzúra, csak az állami adók működnek, az egységes ellenzék több vezetőjét letartóztatták. A hatalommal szemben állókat telefonon zaklatják, fenyegetik őket, felgyújtják autóikat. A radikális ellenzék erre közölte, amennyiben a választás nem lesz szabad – s erre jelen körülmények között komoly esély van – bojkottálni fogják. A mérsékelt parlamenti ellenzék ezzel szemben úgy nyilatkozott, hogy a választási törvény több vitatott pontjáról megegyeztek.
Oroszország közben éppen a napokban fejezte be csapatai kivonását Grúziából. Az országban csak orosz békefenntartók maradtak, akik FÁK-mandátum alapján Abháziában állomásoznak, illetve a vegyes, grúz–észak-oszét–orosz erők kötelékében szolgálnak.
Jól megugrott a fizetése EP-képviselőként a Tisza Párt alelnökének
