Szent Erzsébet legendái a jótékonyságra intik és emlékeztetik a jelen kor emberét. Ezt teszi az ő nevében létrejött alapítvány is, amelynek szervezésében ma délután három órától előadásokat rendeznek a zsámbéki Civilház– Zárdakertben, holnap a zsámbéki plébániatemplomban reggel kilenc órakor tartanak misét Szent Erzsébetre emlékezve. A világ szívének rózsája eseménysorozat kezdeményezője Hermán Zsófia, az eseménysorozat szervezője, az Árpád-házi Szent Erzsébet Alapítvány célja pedig a zsámbéki és a töki diákok megsegítése. Ezt a célt egy jótékonysági aukció szolgálja, amely hétfőn a Premontrei Keresztelő Szent János Iskola színháztermében (2072 Zsámbék, Zichy tér 3.) este hét órakor veszi kezdetét.
Az árverésre Melocco Miklós szobrászművész, Erényiné Budai Éva, Fábry Sándor, Budavári Zsuzsanna, Király Lőrinc, Borbás Mária és Kalmár Pál ajánlott fel tárgyakat, műveket. A Koller Galéria jóvoltából kalapács alá kerülnek Szőnyi István és Szalay Lajos képei, számos festmény és műtárgy. Licitálni lehet Csoóri Sándor, Jankovics Marcell, Kányádi Sándor, továbbá Fábry Sándor dedikált könyveire, értékes borokra, valamint a legendás Aranycsapat két tagja, Grosics Gyula és Buzánszky Jenő kézjegyével ellátott focilabdára is. Melocco Miklós ez alkalomra készítette Szent Erzsébet Rózsák csodája című alkotását, amely szintén vevőre vár, ám Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművészünk a kezdeményezésben és szervezésben is részt vett. A műtárgyakat egy órával korábban, este hat órakor állítják ki a színházteremben. A bevételt hátrányos helyzetű zsámbéki és töki diákok tanulmányainak támogatására fordítják. Az esemény zárónapján, november 20-án hat órakor Szántai Lajos történész tart előadást Szent Erzsébet fényes rózsája címmel a Zsámbéki Művelődési Házban.
Felfedte az igazságügyi miniszter az Epstein-videó titkát
