Franciaországban a tömegközlekedésiek napok óta tartó sztrájkjához tegnap több százezer közalkalmazott csatlakozott. A német vasúti sztrájkban a mozdonyvezetők legtekintélyesebb szakszervezete harmincszázalékos fizetésemelést követel. Nemrég sztrájkok bénították meg Görögországot, Portugáliát, Finnországot, Bulgáriát.
Közben Magyarországon 136 szakmai és civil szervezet támogatja, húsz szakszervezet pedig munkabeszüntetéssel erősíti a Liga Szakszervezetek mára meghirdetett társadalmi szolidaritás napját. Hazánkban a szociális ellátórendszert alapjaiban megrendítő, a kormány által „reformnak” nevezett átalakítások ellen tiltakoznak. Az akciósorozat célja, hogy a kormány vonja vissza az egészségügyi és a nyugdíjreform-tervezetét, valamint ne zárja be a vasúti mellékvonalakat. Hatórás munkabeszüntetés lesz a MÁV-nál, annak ellenére, hogy a gazdasági tárca egyelőre nem szünteti meg a kijelölt harmincnyolc vasúti szárnyvonalat. Többórás sztrájkra készülnek továbbá Ferihegyen, illetve két Volán társaságnál, több száz közoktatási intézményben, három erőműben, este hat órakor pedig várhatóan több tízezren tiltakoznak a Kossuth téren.
Továbbiak a 2., vezércikk a 7. oldalon
Futótűzként terjed a neten a Magyar Nemzet leleplező dokumentumfilmje
