Sztrájkok és demonstrációk

Tükörsimára kopott gumik, törött visszapillantó tükrök, állandó alkatrész- és járművezető-hiány – néhány érv, amiért figyelmeztető sztrájkot tart ma hajnali négy és hat óra között három BKV-s szakszervezet. Tiltakoznak a létszámleépítések ellen is, miközben a cégvezetés tagadja a problémákat, és feljelentette a munkabeszüntetésben részt vevő szakszervezeteket. A BKV vezetői szerint a sztrájk csak önérzetében sértett szakszervezeti vezetők magánakciója.

Munkatársainktól
2007. 11. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyancsak ma reggel tartja akcióját a Parlament előtt a Védegylet, a Humanista Mozgalom és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete összefogásából született TB Mentők szervezet. Egy hetvenméteres transzparenst állítanak ki az Országház előtt, ezen Gyurcsány Ferenc választások előtti gondolatai olvashatók, amikor a miniszterelnök még ellenezte a több-biztosítós rendszer bevezetését.
Holnap kezdetét veszi a társadalmi szolidaritás napja, amit az egészségügyi és a nyugdíjreform, illetve a vasúti mellékvonalak bezárása ellen hirdetett meg a Liga Szakszervezetek. Az akciósorozattal először kerül sor országos, több ágazatban egyszerre megtartott sztrájkra. Reggel 6 és 12 óra között leáll a vasúti közlekedés, a Vasi és a Békés Volánnál, illetve Ferihegyen kétórás, a Rábánál egyórás figyelmeztető sztrájkot tartanak. A villamosenergia-ipari dolgozók három erőműben és egy áramszolgáltatóban függesztik fel két órára a munkát. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete felhívására várhatóan több száz iskolában sztrájkolnak a tanítók. A társadalmi szolidaritás napja záróakkordjaként 18 órakor tüntetés kezdődik a Kossuth téren, melyre tízezer embert várnak.
Továbbiak a 2. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.