Demonstrálnak a sertéstartók november 15-én – tájékoztatta az MTI-t Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára tegnap a demonstrációt szervező bizottság bővített budapesti ülése után. Elmondta: az országban 40-50 helyszínen demonstrálnak majd a sertéstartók, az eddigi adatok szerint az ország 16 megyéjében már biztosan az utcára vonulnak. Két megyében még bizonytalan a demonstráció, és Nógrád megyében biztosan nem lesz tüntetés, mivel itt már gyakorlatilag megszűnt a sertéstenyésztés. A tiltakozás központi rendezvényére 10–12 óra között Budapesten, az agrártárca épülete előtt kerül sor. Az ágazat az ellen tiltakozik, hogy gyakorlatilag önköltségi ár alatt kénytelenek adni a sertéshúst.
A jelenlegi sertéspiaci zavarok enyhítésére, vagyis az árcsökkenés megállítására tegnaptól sertéshús-magántárolási támogatást is igényelhetnek a gazdálkodók – tájékoztatta az MTI-t tegnap a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal sajtófőnöke.
A Chelsea egy félidő alatt lerendezte a klub-vb döntőjét, s ellopja az Aranylabdát a PSG-től
