Tüntetőkre lőttek Venezuelában

Munkatársunktól
2007. 11. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét több ezer egyetemista és tanár vonult a legfelsőbb bíróság épülete elé Caracasban Hugo Chávez venezuelai államfő alkotmányreformja ellen tiltakozva. A reform kritikus pontját képezi Chávez azon kezdeményezése, hogy eltöröljék az államfői tisztség betöltésének jelenlegi, két ciklusra való korlátozását. A tüntetők azt követelték, hogy halasszák el a reformokról szóló, december 2-ra kiírt népszavazást, amelyen a mandátumkorlát eltörlése mellett arról is szavazhatnak, hogy szükségállapot esetén az elnök teljhatalmat kaphasson. A tüntetést követően ismeretlen fegyveresek motorkerékpáron hatoltak be a Központi Venezuelai Egyetem területére, előbb az épületekre lőttek, majd azokra a diákokra, akik éppen a kormányellenes megmozdulásról tértek vissza. A támadók először felgyújtottak egy buszt, majd egy épületből tüzet nyitottak a demonstrációról hazafelé tartó diákokra. Válaszul a diákok is tüzeket gyújtottak és kövekkel dobálták az épületet, ahol a fegyveresek rejtőztek. A lövöldözés során nyolcan sérültek meg.
A közelmúltban több tüntetésre is sor került. A kormány úgy véli, a diákok vezette tüntetések mögött az ellenzék áll, aki a hatalmat még a referendum előtt szeretné minél inkább meggyengíteni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.