Új célok vonzásában – ezt a címet adtuk a Moldova elleni Eb-selejtezőt beharangozó írásunknak. Ezeket a célokat – két meccsből egy győzelemmel megtartani 27. pozíciónkat a kontinens ranglistáján, s ezzel a vb-selejtező-sorsolás harmadik „kalapjába” kerülni – nem mi találtuk ki, hanem az MLSZ. Ám egyet lehet vele érteni, hiszen olyan nincs, mint amit korábban sulykolt a sportági „agytröszt”, hogy most semmi nem számít, a lényeg, hogy a távoli jövőben valamikor legyen épkézláb csapatunk. Rátgéber László, a pécsi női kosarasok szakvezetője fogalmazott úgy, a hosszú távú célok állandó emlegetése a lúzerek sajátja. Az olaszverés és a további részsikerek hatására kiderült, annyira mégsem vagyunk lúzerek, jöhetett tehát az új, immár konkrét cél.
Az ahhoz vezető út két akadályából az elsőn, Kisinyovban viszont azonnal elbukott a nemzeti gárda. Mégpedig gyermeteg hibákat elkövetve. Például az első bekapott gól előtt: Bugajev óvodáscsellel fordult le egy mozdulattal Csizmadiáról és Vanczákról, majd kisodródva leadott lövésének Fülöp „alányúlt”. A 22. percben Josan messziről bombázott a bal felső sarokba, ilyen előfordul jobb helyeken is, ám a hajrában a kegyelemdöféshez, Alekszejev góljához már megint kellett védelmünk asszisztálása, illetve Fülöp kapitális hibája (3-0). Helyzeteink nekünk is voltak, de Priskin rendre rosszul célzott, vagy Namasco kapus védett bravúrral. Ilyen gyenge ellenféltől már kikaptunk a közelmúltban Máltán és Montenegróban, de nem három góllal, ez az újonnan megfogalmazott célokat némileg zárójelbe teszi.
Ám nem Várhidi Péter szövetségi kapitánynál, aki a győzelmeknél józan tud maradni, a vereségeknél viszont kevésbé. Úgy fogalmazott, régóta mondogatja, nincs elég megfelelő védekező középpályásunk (mi még nem hallottuk ezt a tézisét…), Vass kiesését ezért nem tudtuk pótolni. Úgy látja, kialakult a válogatott gerince, már októberben eljutottunk oda, ahová év végére kellett volna. Bizonyára nem arra értette, hogy már csak az utolsó előtti helyen állunk a csoportunkban, mivel a moldávok is megelőztek minket. Ám nincs baj, van helyette jelszó: „Az élet nem áll meg, megyünk tovább az úton, szerdán győznünk kell!” Az Eb-címvédő, már csoportelső görögök ellen a Puskás-stadionban.
Ha nyerünk, tényleg nincs baj.
Moldova–Magyarország 3-0 (2-0), Kisinyov, 3000 néző, játékvezető: Kralovec (cseh). Gólok: Bugajev (12.), Josan (22.), Alekszejev (86.). Sárga lap: Zmeu (75.), Josan (80.), Epureranu (84.), illetve Gera (30.), Fülöp (84.).
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
