Bár most javában holtszezon van, a Forma–1-ben ezek a napok sem telnek eseménytelenül, és nem is csak az szolgáltatja a témát, hogy melyik pilóta marad a csapatánál, ki távozik, és hol folytatja. A száguldó cirkuszban újabb „műsor” körvonalazódik, a Ferrari–McLaren-Mercedes affér után ismét egy kémügy. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szerint a McLaren belső információira bukkantak a Renault-nál. Az ügy már előrehaladott állapotban van, a FIA december 6-ra Monacóba rendelte a 2005-ben és 2006-ban Fernando Alonso révén egyéni és konstruktőri világbajnoki címet szerzett francia istálló vezetőit. A Renault irányítóinak arról kell számot adniuk, hogy tavaly szeptembertől idén októberig miként jutottak bizalmas adatok birtokába. A FIA hivatalos közleménye szerint a francia csapat részletekbe menően tisztában volt a wokingi istálló autóinak tervrajzával, mindent tudott a McLarenek sebességváltóiról, a hidraulikáról és a felfüggesztésről is.
A Renault-nál egyelőre szűkszavúan arra szorítkoznak, hogy a csapat továbbra is együttműködik az FIA-val és a McLarennel. A vád ugyanis, hogy esetleg a Renault adatokat lophatott a McLarentől, nem új keletű, ám a Ferrari és a McLaren közötti torzsalkodásban feledésbe merült. Egészen tegnapig.
Mint ismert, a McLaren-Mercedes szeptemberben elvesztette az összes, addig szerzett pontját az idei konstruktőri versenyben, valamint 100 millió dolláros büntetést kapott, mert Nigel Stepney, a Ferrari fejlesztésekért felelős korábbi mérnöke 780 oldalas dokumentumot adott át Mike Coughlannek, a McLaren-Mercedes azóta már menesztett vezető mérnökének.
Kapu Tibor édesanyja nyilatkozott a fia hazatéréséről + videó
