Újabb nyomozás indul a csádi hatóságok által gyermekrablással és csalással gyanúsított Zoé bárkája szervezet ellen, mert híre kelt: már szeptemberben 74 gyermeknek nyoma veszett Franciaországban – adta hírül az AP. Mint ismert, két héttel ezelőtt az Abéché repülőtéren letartóztatták a szervezet tagjait, amikor 103, állítólagos dárfúri árvát akartak befogadó szülőkhöz Párizsba utaztatni. A vizsgálat kiderítette: a Zoé bárkája állításával szemben a gyermekeknek van családjuk, és nem szudániak, hanem csádiak. Nicolas Sarkozy francia elnök vasárnap ígéretet tett a többiek kiszabadítására is, ami a csádi hatóságok felháborodását váltotta ki.
A tegnap kitört újabb botrány tovább ront a letartóztatottak helyzetén. Christophe Letien, a szervezet szóvivője szerint rosszindulatú rágalomról van szó. Djamena bírósága előtt állandósultak a tüntetések: azt követelik: ne adják ki Franciaországnak a gyanúsítottakat.
A tökéletes összefoglalás
