Újabb rádiós pengeváltás

Hírösszefoglaló
2007. 11. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meghallgatták tegnap a Magyar Rádió vezetőjét, Such Györgyöt abban a közigazgatási eljárásban, amelyet az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) kezdeményezett még októberben a médium ellen, amiért „az MR2-Petőfi Rádió nem teljesíti közszolgálati műsor-szolgáltatási kötelezettségét”. Such a meghallgatás után azt nyilatkozta a távirati irodának: örül, hogy az ORTT tagjai is értékelik a Petőfi adó radikális váltását, amely szerinte sikeresen célozza meg a fiatal korosztályt, de most sem kaptak választ arra, hogy a megújult adó műsora a médiatörvény mely szakaszait sérti és miért. A rádióelnök azt állította, a médiahatóság is osztja azt az álláspontjukat, hogy a közszolgálati rádiónak a lakosság túlnyomó részéhez kell szólnia, és a fiatal generációk kizárása a közszolgálati rádiózásból a hazai piac régóta fennálló hibája volt.
Ehhez képest Kovács György ORTT-elnök azt nyilatkozta: „Én valószínűleg egy másik ülésen voltam, mint Such úr.” Hozzátette, nem kenyere, hogy a sajtón keresztül üzengessen, ezért az ORTT a közigazgatási eljárás lezárulta után hozza nyilvánosságra álláspontját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.