Vadász János a Nap-kelte szombati adásában elismerte, hogy engedély nélkül tartotta magánál fegyverét, amelyet egy biciklis futárra fogott a nyáron. A volt szakszervezeti vezető, szocialista politikus, a Medgyessy-kabinet kormánymegbízottja korábban még arról beszélt, hogy van engedélye lőfegyver tartására, mert ismeretlenek évekkel ezelőtt megfenyegették, és felgyújtották a házát. Vadász most azzal mentegetőzött a köztévé reggeli műsorában, hogy a pisztolyt még azelőtt vette, mielőtt a viselését a parlament 2004-ben engedélykötelessé tette, a változásról pedig nem értesült. Ismeretes, július végén a budapesti Andrássy úton, a Kodály köröndnél egy kerékpáros és az autóval közlekedő Vadász konfliktusba keveredett. A biciklista szerint az autó leszorította őt az útról, ezért a kocsira ütött, és szidalmazni kezdte a számára ismeretlen sofőrt, aki válaszként fegyvert rántva megfenyegette. A politikus viszont úgy emlékezett, hogy éppen őt érte támadás, és állította: bár van éles lőfegyvere, a konfliktus során csak egy játék pisztolyt vett elő. Később aztán két igazságügyi fegyverszakértői vizsgálat is arra jutott, hogy Vadász nem játék, hanem valódi lőfegyverrel fenyegette meg a kerékpárost. Vadász János ellen az ügyészség a múlt héten emelt vádat lőfegyverrel való viszszaélés miatt. Ugyancsak vádat emeltek a biciklis futár ellen, őt rongálásért vonhatják felelősségre.
Publicisztika a 7. oldalon
Hatalmas botrány tört ki a párizsi repülőtéren + videó
