Immár tízéves hagyomány Villányban, hogy ünnepélyes keretek között áldják meg az újbort. Az ünnepségen részt vett Gráf József agrárminiszter is, aki szerint hibás az uniónak az az álláspontja, hogy a kontinens borfeleslegét Magyarország hátrányára kellene megoldani. A Hír TV információi szerint a borszentelésre vidékjáró hete részeként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is szeretett volna elmenni, ám a helyi borászok azt üzenték neki: nem látják szívesen Villányban. Miniszterét, Gráf Józsefet viszont igen. Ezt mutatja az is, hogy borlovaggá avatták.
Szent Márton-bort először Bock József készített 1997-ben, mára ezt szinte az összes villányi borász átvette. Villányban egyébként kiváló minőségű borokat hozott az év, a mennyiséggel sincs baj. Az ország más részein viszont már nem ilyen rózsás a helyzet, összesen 3 és fél millió hektoliter termés várható.
A Fidesz tegnap a kormányfő falujárásáról szólva kifejtette: Gyurcsány Ferenc vidéki körútjáról mindent elmond, hogy jó része titokban, a helyi emberek tudta nélkül vagy a rendezvényekről való kizárásukkal zajlott. A kormányfő esélyt sem adott magának, illetve a vidéki embereknek a gondokkal és egymással való szembenézésre, őszinte beszédre. A miniszterelnök – aki az utóbbi évtizedek legsúlyosabb szociális válságát okozta Magyarországon, de leginkább éppen a szegényebb vidéki térségekben, falvakban – nem mer az emberek szemébe nézni. Országjárása kizárólag propagandacélokat szolgált, amelynek során néhány kiválasztott szimpatizáns élőben élvezhette Gyurcsány műsorát – fogalmazott a Fidesz közleménye.
A nagyobbik ellenzéki párt arra reagált, hogy Ficsor Ádám, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a szombati kormányszóvivői tájékoztatón eredményesnek nevezte Gyurcsány körútját. Majdnem húsz feladatot osztott ki a tárcáknak Gyurcsány Ferenc a négynapos falujáró programon – jelentette be az államtitkár. Ez szerinte azért is fontos, mert az Új magyar falu programba összegyűjtötték az összes, körülbelül 50 elérhető vidékfejlesztési pályázati forrást. Hangsúlyozta, a következő négy hónap a tervezés időszaka lesz vidéken, a vidékfejlesztési közösségek fognak dönteni arról, hogy helyben mire van szükség, és kistérségenként egy-másfél vagy kétmilliárd forintból tervezhetnek projekteket.
Ficsor többek között beszélt arról is, hogy az út során döntés született egy öntözési programról, és felmerült, hogy komoly állami forrást kellene biztosítani a pálinka marketingjére. Állítása szerint a kormány „iskolai integráció irányába tett lépéseit” erősítették meg a polgármesterek, és Gyurcsány a mobilposta működése kapcsán is pozitív visszajelzéseket kapott.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
