2009 lesz a kijózanodás éve

Szabó Eszter
2007. 12. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország a folyamatos lecsúszás pályáján halad, a gazdaságpolitikát ugyanis egy hozzá nem értő, szűk társaság irányítja – jelentette ki Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt elnöke egy tegnapi konferencián. Járai hangsúlyozta: a reformnak nevezett megszorító intézkedéseket egy néhány emberből álló csapat találja ki, amelynek fogalma sincs, hazánk jelenleg hol áll és hová tart a térségi versenyben. Emiatt a volt jegybankelnök szerint rossz irányban folyik a költségvetés konszolidációja is, mivel a hiány mérséklődését az adó- és járulékemelések biztosítják, nem kiadáscsökkenést eredményező szerkezeti reformok. A közterheket nem lehet folyamatosan emelni, ezért 2009–2010-ben elérkezik a kijózanodás pillanata: a reformok hiánya miatt ettől az időszaktól újra növekszik majd az államháztartás hiánya, s újra ugyanazokkkal a problémákkal kell szembenéznünk, mint korábban – fogalmazott az MNB volt elnöke. Járai úgy vélte, a kiigazítás kezdetekor elegendő lett volna azoknak az országoknak a példáját követni, ahol a kiadások ésszerű átalakításával sikeresen konszolidálták a költségvetést. Mint mondta, a jelenlegi kormánykoalíciót mindössze két szempont vezérli: a hatalom megtartása és a baráti kör mielőbbi meggazdagítása. A szükséges teendők közé a volt jegybankelnök az állami újraelosztás csökkentését, a bürokrácia és a korrupció letörését, a szerkezeti reformok elindítását és a versenyképesség növelését jelölte meg. Szavai szerint a gazdaságpolitikának egy biztos horgonyra van szüksége. Ez az Orbán-kormány idején az árstabilitás volt, ám a jelenlegi kormánypártoknál ez nem jelent fő szempontot, hiszen a saját maguk által kitűzött inflációs célokat sem veszik komolyan.
A jegybank monetáris tanácsának átalakítását elhibázottnak és a jegybanki függetlenséggel ellentétesnek értékelte Járai, aki „gyurcsányista bábszínháznak” nevezte azt, ami jelenleg a testületben folyik. Mint fogalmazott, a kormánybefolyást az MNB más részeire is próbálják kiterjeszteni, amit a szakemberek elbocsátása és a régi káderek felvétele is mutat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.