(London)
Le kellett mondania a brit adó- és vámhatóság vezetőjének, mert egy tisztviselő az Egyesült Királyság lakosságának közel felét abba a veszélybe sodorta, hogy bűnözők kisajátítják személyes adataikat. A botrányt súlyosbítja, hogy Alistair Darling pénzügyminiszter és Gordon Brown miniszterelnök november 10-e óta tud az ügyről, de a rendőrség csak öt, a bankhálózat pedig csak hat nappal később értesült róla.
Az történt, hogy az adó- és vámhatóság (HMRC) gyermeksegélyosztályának meg nem nevezett, de aligha nagy képességű tisztviselője a hatóság központi számítógépéből kimásolt legalább százmillió féltve őrzött adatot, és az ezeket tartalmazó kódolatlan (tehát bárki által letölthető) lemezeket közönséges postán feladta az országos számvevőség címére. A sok száz millió font értékű küldemény szőrén-szálán eltűnt.
Az adatok birtokában hozzáértő bűnözők – akik már eddig is gigászi összegű csalásokat követtek el gyanútlan (és gondatlan) személyek bizalmas adatainak felhasználásával – megtudhatják minden gyermeksegélyre jogosult szülő nevét, lánynevét, címét, társadalombiztosítási számát, bankszámlaszámát, valamint házas-, illetve élettársa hasonló adatait, és ezek birtokában nemcsak felléphetnek a kárvallott nevében gyermeksegélyigénnyel a saját javukra, hanem megdézsmálhatják a bankszámlájukat is. A baklövés összesen több mint félmilliárd font kárt okozhat.
Az országos méretű nyomozás folyik, de egyelőre eredménytelen. A kormánynak azért is kínos a botrány, mert közben kampányt folytat annak érdekében, hogy minden állampolgár személyi adatait tárolhassa személyi igazolványok bevezetése érdekében.
Botrány készülőben? Döbbenetes ok miatt maradhatott le a Barcelona a sztárigazolásról
